Nemsokára ott lehetsz az ország legnagyobb gólyatáborában!

Szeptember 3.-án nyitja meg kapuit a BTK-IK Gólyatábor, a Kossuth Lajos Kollégiumoknál. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Gólyatábora immáron tizenkettedik alkalommal várja az intézménybe felvételt nyert hallgatókat!


Az elsőéves hallgatóknak a táborban lehetőségük van beiratkozni az egyetemre, a kari, tanulmányi és egyéb előadások mellett részt vesznek csapatépítő vetélkedőkön, versenyeken, erdei- és éjszakai túrán, élményfürdőzésen, borkóstolón, ezeken kívül pedig az koncertek és a szórakozás is kiemelt szerepet kap.

Az idei gólyatáboron is közel 30 fős biztonsági ügyelet gondoskodik arról, hogy az elsőévesek zavartalanul és biztonságosan tölthessék egyetemi éveik talán legmeghatározóbb napjait, továbbá nappal orvosi ügyelet- éjszaka pedig esetkocsi tartózkodik a rendezvény területén.

Miért érdemes eljönnöd?
🙋‍♂️🙋‍♀️ Megismerkedhetsz a csoporttársaiddal, itt válhattok igazán jó csapattá még az első előadásotok előtt!
👨‍👩‍👧‍👦 Találkozhatsz a csapatvezetőiddel, felsőbb éves hallgatókkal, kari HÖK képviselőiddel, akik segítenek bármilyen egyetemmel kapcsolatos kérdés esetén!
🏢📚 Itt tanulod meg, hogyan kell az egyetemen boldogulni, bevezetünk a tanulmányi rendszer, a zárthelyik, a vizsgák rejtelmeibe!
☺ Minden kérdést feltehetsz kötetlenül, baráti környezetben!
👩‍🏫👨‍🏫 Vendégeink lesznek: egyetemi és kari vezetők, oktatók, a tanulmányi osztályok munkatársai!
🎆 Remek programok és a legnagyobb hazai fellépők biztosítanak minden este önfeledt szórakozást!

A jelentkezéshez nem kell mást tenni, mint:
1. Töltsd ki az online jelentkezési felületet és az ekkor generált .pdf fájlt nyomtasd ki.
2. Utald el a 19.500 Ft-os részvételi díjat a megadott bankszámlaszámra.
3. A kinyomtatott jelentkezési laphoz csatolj 2 db igazolványképet és küld el a “DE HÖK Gólyatábor, 4010 Debrecen, Postafiók 77.” címre!
4. Izgatottan várni a Szeptember 3.-át! 😍

Az alábbi linken tudtok regisztrálni: http://golyatabor.unideb.hu
A postára adás határideje: 2018. augusztus 17. (péntek)

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek bizalommal:
Kárpáti Tamás
https://facebook.com/tkarpati
DE IK HÖK Elnök
Tel.: +36 30 435 0312
e-mail: tamas.nandor.karpati [kukac] gmail.com